Oldal kiválasztása

Ablak beépítés bemutató és továbbképzés 2019

Hevestherm Kft. Ablakgyár

Ablak beépítés bemutató és továbbképzés 2019
a Hevestherm Kft., ablakgyártó cég szervezésében

Az ügyfeleink szakszerű kiszolgálásának, illetve a mindennapok kihívásainak alapja, hogy a kollégáink folyamatosan képzik magukat.

A mi szakmánk is folyamatosan változik, elképesztő az innováció.

Azért, hogy felkészüljünk ezek megoldására, ebben az évben is (2019) – ahogy eddig is már sokszor – szakmai képzéseken veszünk részt.

Az ablakgyártó cégek az elsők akik bevezetik az új módszereket, technológiákat, így ezeket nekünk is kötelességünk elsajátítani.

Ablak beépítés, ablakgyártó üzem

A Hevestherm Kft., mint piacvezető ablakgyártó és nyílászáró beépítő vállalat nem tartja titokban a részükről jól bevált és tesztelt szakmai újdonságokat.

Így nem meglepő, hogy tőlük lehet elsajátítani az alkalmazott tudást.

Ezért hirdette meg az ablak beépítés előremutató lehetőségeiről tartandó – leginkább a RAL (Nemzetközileg elfogadott beépítési előírás) technológia köré épült – képzésüket, melyre az Ablakszerviz munkatársait is meghívták.

Ablak beépítés RAL technológia

Kétségtelen tény, hogy a gyártás és ablak beépítés technológiái mások, mint a nyílászáró szervizelési, javítási munkák során alkalmazott megoldások.

Azonban mi mégis azon a véleményen voltunk, hogy lépést kell tartanunk a jövő (ma már Nyugat-Europában elvárt) beépítési technikáival és az azokhoz szükséges anyagok ismeretével.

Tisztában kell lennünk a modern nyílászáró gyártás és az ablak beépítés előírásainak műszaki fejlődésével.

Hiszen ezek az ismeretek alapozzák meg a későbbi, esetlegesen felmerülő problémák szakszerű és hatékony megoldásait.

Ablak beépítés továbbképzés

Tapasztalat a javítások során

Az a sajnálatos tapasztalatunk, hogy a nyílászárók hiba jelenségeinek nem kis része, a műszakilag nem megfelelő ablak beépítés során kerül „aknaként” a szerkezetekbe.

Az ilyen jellegű problémák az előírt beépítési technológiák, jellemzően a műszaki előírások nem fegyelmezett betartásából és a nem megfelelő anyagok használatából adódnak.

A jelen korunkban és a közel jövőben ilyen hibákkal beépített ablakok, illetve erkélyajtók a későbbiekben jelenthetnek a szervizelés közben megoldandó problémát.

Ablak beépítés, Roto tolóajtó előadás

Fokozódik az elvárás

Napjainkban egyre inkább vevői oldalról is elvárás lesz a szabványok, műszaki irányelvek betartása, vagy azok utólagos ellenőrzése.

A javításra szoruló nyílászáró tulajdonosa csak a gyártó és beépítő szakma alapjait ismerő, és a legújabb trendekkel tisztában lévő cégekre számíthat, ha szakszerű hibaelhárításra van szüksége.

Ezen cégek között szeretnénk a zászlós hajó szerepét betölteni.

Ablak beépítés, Emelő- toló terasz ajtó képzés
Ablak beépítési anyagok, bemutató

Köszönjük a Hevestherm Kft.-nek és a meghívott szakmai előadóiknak a színvonalas előadásokat!

Hevestherm Kft. - Logó
Ablak beépítés, Üveg polírozás bemutató

A továbbképzésben résztvevő munkatársaink:

Horváth Gergő

Kiss Tamás

Neuser András

Pelikán Tamás

Zahoránszky Zoltán

Ablak beépítés tanfolyam, Munkatársaink

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

További referenciák, esetleírások

Energetikai hőszigetelt üveg csere

Energetikai hőszigetelt üveg

Energetikai hőszigetelt üveg

Jelentős fűtési energiát és költséget takaríthat meg, ha magasabb hőszigetelő értékű üvegre cseréli az ablakon, erkélyajtón a Thermoplán üvegét.

Senki sem ellensége saját pénztárcájának, ezért érdemes kihasználni a lágyfém bevonat, a gáztöltésű, Thermoplán üveg adta lehetőségeket.

Energetikai hőszigetelt üveg csere pontosan az, amikor egy nyílászáró alacsonyabb hőszigetelő értékű üvegét egy mai, korszerűbb és jobb Thermoplán üvegre cseréljük, fűtési költségeinek csökkentése érdekében.

A gáztöltés és a korszerű üveg hőszigetelő tulajdonsága gazdaságosabbá teszi a fűtést és melegebb klímát varázsolnak a lakásba vagy irodába.

Önnek is elérhető!

Ajánljuk a lakosság számára és közületeknek (irodaházaknak), akinek 2000 előtt készült hőszigetelő ablaka van.

Az ennél régebben készült ablakok üvegének hőszigetelő értéke, mivel hagyományos síküvegből készült, jelentősen kisebb a mai technológiával készült üvegeknél.

Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a hőszigetelt ablak érdekében kicseréltessük a komplett ablakot tokkal együtt.

hőszigetelt ablak

De nem!

Akár ablakcsere helyett!

Kár volna ezért kicseréltetni az egész ablakot!

Az ablakfelület jelentős része üveg, a hőveszteség is nagyrészt az üvegen történik.

A jól működő, jó állapotú ablakkeret cseréje szükségtelenül nagyobb költség és munka.

A várható eredmények

Amelyekkel elégedett lesz. Az üvegfelületen akár fele annyi hőveszteség.

Az energetikai hőszigetelt üveg csere gyors megtérülés, és egyben energiatakarékosság.

Ráadásul az üvegezés mellett megtörténik az ablak beállítása, karbantartása.

Csökkentse rezsijét a komfort növelésével sőt, a gazdaságos fűtés megvalósításával hozzájárul a környezetvédelemhez.

Éljen gazdaságosan, modern körülmények között!

Ha kérdése van, kérjen nagyságrendi árajánlatot!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap begérkezése után tájékoztatást ad a tervezhető költségekről, az Ön által megadott adatok alapján.

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét.
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
A szállítási költségek kalkulálásához kérjük, adja meg a pontos címet!
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva.

Nyílászáró tulajdonságai

Több üvegméret megadására is van lehetősége.
Kérjük, válasszon!
Kérjük, adja meg az üveg szélességét cm-ben!
Kérjük, adja meg az üveg magasságát cm-ben!
Ebből a méretből hány darab?
Egyéb információ a nyílászáróval kapcsolatban.
Kérjük, pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Gyakran keresett kifejezések a témában:

Gyakran említett kifejezések a témában:

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További oldalak ebben a témakörben

Biztonsági hőszigetelt üveg csere

Biztonsági hőszigetelt üveg

Mit tehet a biztonsági hőszigetelt üveg hibátlan cseréje érdekében?

Ragasztott üvegek szakszerű cseréje.

Azok az ablakok és ajtók, amelyekben hőszigetelt üveg, hőszigetelő üveg vagy biztonsági hőszigetelt üveg van, ott az üvegcsere is szakembert kíván.

Ha egy alkalmi „ezermester” és nem hozzáértő végzi a cserét, akkor tapasztalataink szerint a törés utáni cserék után gyakran nem működnek megfelelően az ablakok és ajtók.

Ragasztott üvegek szakszerű cseréje –
a Biztosító megtéríti

Ha Önnek van olyan háztartási biztosítása, amely üvegkárra is érvényes, akkor a hőszigetelt üveg vagy a biztonsági hőszigetelt üveg cseréjét a biztosító utólag megtéríti.

Biztonsági hőszigetelt üveg ablak

Biztonsági hőszigetelt üveg cseréjére van szükség?

Mit kell Önnek tennie?

Először mérje meg az üveget

Mérje meg a hőszigetelő üveg szélességét és magasságát.

(Nem kell milliméterre pontosnak lenni! Elég 5 cm-es pontosság.)

Jelentkezzen telefonon vagy e-mailben.

A lemért hőszigetelt üveg méretek alapján e-mailben, vagy telefonon tájékoztató jellegű nagyságrendi árajánlatot tudunk adni egy közelítő árral.

Ha tetszik az árajánlat, akkor jelezze felénk írásban.

Amennyiben árajánlatunk megfelelt, akkor egy pár soros, írásbeli megrendelést követően, kollégáink megmérik a pontos méreteket a helyszínen.

A szélesség és magasság mellett a hőszigetelt üveg vagy biztonsági üveg vastagságát, a műszaki kivitelét is megvizsgálják, és pontosítják az árajánlatot.

Ezután már a mi felelősségünk, hogy milliméter pontossággal készüljön el a biztonsági hőszigetelt üveg!

Csak üveggyárban készülő, ellenőrzött minőségű üveget építünk be

Emiatt a gyártás általában 4-6 napos határidővel történik.

A határidőt hosszabbíthatja, ha nem szabványos méretű, vagy kivitelű biztonsági hőszigetelt üveg szükséges.

Az új üveg elkészítéséig a régi az ablakban marad.

A biztonsági hőszigetelt üveg cseréjét az Ön lakásában végezzük, fél-másfél órás szerelési idővel.

Nem szállítjuk el az ablakkeretet, nem hagyjuk tárva nyitva a lakást!

Téli ablak

Egyre fontosabb a megfelelő UV fény védelem a bőrünknek és otthonunknak is!

Az alábbi cikkünk részletes leírást ad az előnyökről.

Olvasson tovább a lehetőségekről az UV fény elleni védelem nyílászárók esetén > menüpont alatt.

Ha kérdése van, kérjen nagyságrendi árajánlatot!

Az ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad a várható költségekről, a megadott adatok alapján.

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét.
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
A szállítási költségek kalkulálásához kérjük, adja meg a pontos címet!
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva.

Nyílászáró tulajdonságai

Több üvegméret megadására is van lehetősége.
Kérjük, válasszon!
Kérjük, adja meg az üveg szélességét cm-ben!
Kérjük, adja meg az üveg magasságát cm-ben!
Ebből a méretből hány darab?
Egyéb információ a nyílászáróval kapcsolatban.
Kérjük, pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

További érdekes témák: