Oldal kiválasztása

Internorm szerkezetek átalakítása utólag

Internorm szerkezetek átalakítása

Internorm szerkezetek átalakítása utólagos beépítéssel

A nyílászáró javítások mellett sokszor oldunk meg különböző, az igényeknek megfelelő szerkezeti átalakításokat is.

Jelen esetben, amint az a helyszínen készült fényképen is látható, az Osztrák gyártmányú műanyag ablakok, azaz Internorm szerkezetek átalakítása utólag volt a feladat.

A megrendelő  a következő kéréssel fordult hozzánk.

Funkcionális szempontból szükségessé vált számukra, hogy ki tudjanak nyitni egy ablakszárnyat az eredetileg nem nyitható, tehát fix, sorolt üvegfalon.

Ezt a feladatot úgy kellett megoldanunk, hogy az Internorm szerkezet átalakítás során az épület homlokzata az egységes külső megjelenését megőrizze.

A műszaki felmérés során részletesen fel kellett derítenünk, hogy a jelenleg forgalomban lévő műanyag ablak profilok felhasználásával, milyen módon valósíthatjuk meg ezt az átalakítást.

Az épületben a sorolt (azaz, egymás mellé beépített és ezzel egyfajta üvegfalat alkotó) nyílászárók egyik felső elemét alakítottuk át variálhatóan, bukó-nyíló ablakká.

Ehhez megfelelő, az eredeti szerkezettel megegyező keresztmetszetű és a homlokzatba egységesen beépíthető szárnyprofilt kellett keresnünk.

A sikeres felderítés után felvettük a kapcsolatot az adott ablak gyártó céggel és a megfelelő paraméterek megadása után az ide illő méretben legyártatnunk a beépítendő nyílászárót.

Amint az ablakgyártó cég jelezte felénk, hogy elkészült a megrendelt ablakszárny, jeleztük ezt a tulajdonos felé és egy újabb időpontot egyeztettünk, amikor a beépítést el tudjuk nálunk végezni a napi munkájuk megzavarása nélkül.

Az új ablakszárny elkészülésével, a helyszínen a meglévő szerkezetet úgy alakítottuk át, hogy fogadja az új, immár bukó-nyíló ablakszárnyat.

Internorm ablak szárny beépítve

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További témák ajtó, ablakjavítás témakörben:

Korábbi ügyfeleink írták

Korábbi ügyfeleink írták - Ablakszerviz

Korábbi ügyfeleink írták a javításokat követően

Tisztelt Zahoránszky Zoltán Úr!

Telefonos egyeztetésünknek megfelelően ma – 2024. 04.15-én – megtörtént a fenti számú megrendelés teljesítése.

Köszönöm a kiváló együttműködést.

Köszönöm két kedves munkatársuknak – Horváth Gergőnek és Platthy Dánielnek – a precíz szakmunkát.

A megrendelés ellenértékét készpénzben átadtam.

A javítási, karbantartási szolgáltatásról szóló Jótállási jegyet megkaptam.

Ebben a pillanatban érkezett meg a Jótállási jegyen szereplő AZ7-2024-… sz. számla.

Ismételten köszönöm a kiváló munkát!

Üdvözlettel
H. Lászlóné
1016 Budapest, Sánc u. …

From: Mária H. [mailto:m..71@gmail.com]
Sent: Monday, April 15, 2024 4:25 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Megrendelés teljesítése – H. Lászlóné

H. Lászlóné

Budapest, 2024. április 15.

A javítási munkáink során rengeteg olyan partnerrel sikerült kapcsolatba kerülnünk,
akik a segítségünket kérték.

Még soha nem volt szerencsém olyan munkahelyen dolgozni, ahol ennyi telefonon és e-mailben történt köszönő levelet, vagy hozzászólást kapunk, szinte heti rendszerességgel.

Ezért megosztom Önnel egy pár partnerünk véleményét amit a teljesség igénye nélkül mutatunk most be.

Olácsi Gábor

A honlap szerkesztője

A személyiségi jogokat tiszteletben tartva bemutatjuk, azokat a leveleket, e-maileket, Google, illetve Facebook véleményeket, melyeket az elvégzett munkáinkat követően a korábbi ügyfeleink írtak.

Az Ablakszerviz vezetősége személyes jótállást vállal arra, hogy az itt közzétett levelek valóságos ügyfelektől származnak, nem reklám célú hamisítványok.

Tisztelt Zahoránszky Zoltán úr!

Szeretném megköszönni a pontos, precíz munkát, a szerelőik rendkívül felkészültek voltak.

Bátran fogom másoknak is ajánlani az Önök cégét.

Tisztelettel:
K. János

From: János K. [mailto:j.k…@gmail.com]
Sent: Wednesday, March 20, 2024 5:43 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Re: Árajánlat kérés érkezett hőszigetelő üvegcserére, az – ablakszerviz.hu – weboldalról

K. János

Budapest, 2024. március 20.

Kedves Zoltán!

Szeretném megköszönni Önnek és kollégáinak a segítőkészségét, rugalmasságát, hozzáállását, nagyon elégedettek vagyunk az elvégzett munkával.

Üdvözlettel:

K..né G. Viktória

From: Viktória K..né G. [mailto:g…4@gmail.com]
Sent: Thursday, February 29, 2024 4:43 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Köszönet

K..né G. Viktória

Budapest, 2024. február 29.

T. Szervizvezető Úr!

Ma nálam dolgozott az 5-ös brigád.

Nagyon megvagyok elégedve az elvégzett munkájukkal, kulturált viselkedésükkel, a szakszerű hozzáállásukkal, de főleg azzal a figyelmes gesztussal, ami cipőre húzott zsákot illeti.

Ez nagyon kellemes meglepetés volt számomra.

Persze a magukkal hozott védőszőnyeget is nagyra értékeltem.

Tettszett a brigád fiatal kora is.

Kívánok a Szerviznek sok sikeres munkát a továbbiakban.

A mai világban ritkán találkozik az ember ilyen becsületes szakemberekkel.

Üdvözlettel:
SZ. ANDRÁSNÉ,

Budapest, 1155. Alkotmány u.

From: Vera Sz [mailto:szvera…@gmail.com]
Sent: Wednesday, October 25, 2023 3:06 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Munkavégzés

Vera Sz.

Budapest, 2023. október 25.

T. Cím!

Ma két munkatársuk / Tamás és József / a megbeszélt időben érkeztek.

Udvarias viselkedésük, közvetlen modoruk és szakmai hozzáértésük elismerést érdemel!!!

Köszönjük
D. M. J. Péter és családja

From: Péter D. M. J. [mailto:del…ob@gmail.com]
Sent: Thursday, June 15, 2023 1:53 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Köszönet

Del M. J. Péter és családja

Budapest, 2023. június 15.

Kedves Ablakszerviz!

Szeretnék köszönetet mondani a gyors profi és korrekt munkátokért!

Ez a két fiatal srác roppant jó páros!

Rácáfolnak minden olyan sztereotípiára, ami a ,,mai fiatalok… bezzeg az én időmben,, kezdetű elmarasztaló szövegre!

További sok jó munkát és bizton állíthatom, hogy egy új ügyfelet nyertetek!

Bátran foglak Benneteket ajánlani!

Üdv Ábel Gy.

From: Gy. Ábel [mailto:abel..@gmail.com]
Sent: Thursday, April 6, 2023 9:20 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Ablakzár csere

Ábel Gy.

Budapest, 2023. április 6.

Tisztelt Cím!

Visszaadták a precíz, gyors és minden szempontból csak szuperlatívuszokban minősíthető szolgáltatásba vetett hitem, amit már-már kezdtem elveszíteni.

A felméréstől kezdve a kivitelezésig, profi munka!

Újra működik minden, és tisztaság maradt csak Tamás és József után …. mintha nem is zajlott volna semmi a lakásban 😊

A laikusként feltett kérdéseim kapcsán, segítségképp, még “szakmai trainingben” is részesültem, az energiájukból még erre is szántak.

Köszönet!

További sikeres működést a cégnek, csak is Önöket ajánlom mindenkinek! 😊

Üdvözlettel

K. Ildikó

From: Ildiko K. [mailto:k.ildiko66@gmail.com]
Sent: Wednesday, November 30, 2022 4:25 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Szolgáltatás

K. Ildikó

Budapest, 2022. november 30.

TC,

Szeretném megköszönni a gyors, szakszerű, szervezett, tiszta profi munkát.

Külön köszönöm, a felmérés, és munka során a percre pontos érkezést, a munkatársak kulturált barátságos viselkedését.

Bár mindenki így dolgozna.

További jó munkát, sok sikert.

Tisztelettel:
Cs. Tamás
+36 20 … 404

From: CS. Tamás [mailto:tamas@cs…eu]
Sent: Thursday, November 17, 2022 2:56 PM
To: A-Z ABLAKSZERVIZ.HU KFT <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Pasaréti út KÖSZÖNET

Cs. Tamás

Budapest, 2022. november 17.

Korábbi ügyfeleink írták rólunk

Tisztelt Kis Sándor!

Köszönöm a gyors és precíz munkát Tamás és Bence kollégáinak,
nagyon szépen dolgoztak, másoknak is ajánlani fogom Önöket.

Üdvözlettel,
J. Ágota
Tölgyes Lakópark

From: Ágota J. [mailto:agota…@gmail.com]
Sent: Monday, March 25, 2024 8:07 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Visszajelzés

J. Ágota

Budapest, 2024. március 25.

Tisztelt Ablakszervíz,

A mai napon (07.10.) Tamás és József eljöttek az érdi házunkhoz beállítani az ablakokat és ajtókat.

Szeretném hálámat kifejezni a segítségükért, és az alábbi pontokba szedve visszajelzésemet Önöknek megküldeni:

Rendkívül nyíltan és egyértelműen kommunikáltak (az érkezéstől kezdve a javítási részletekig / lehetőségekig).
Pontosan érkeztek és kedvesen bemutatkoztak – ami számomra nagyon fontos volt:).
Előrelátóan hoztak magukkal lábzsákot és szőnyeget, ami az esetleges szemetelést elkerülte.
Gyorsan és precízen dolgoztak, bőven a tervezett idő előtt elkészültek.
A gazdaságosságot szem előtt tartva tájékoztattak, hogy mit javasolt javítani, mire nem érdemes ráfordítani az energiát/pénzt.
A végén minden ajtót / ablakot közösen átnéztünk és mindent pontosan megmagyaráztak mit miért csináltak.

Összegezve, ennél rosszabb szervizessel soha ne hozzon össze az élet 🙂

Köszönöm

Sz. Bálint

From: Betti és Bálint Sz. [mailto:sz…bb@gmail.com]
Sent: Friday, October 7, 2022 12:59 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Tamás&József mai, érdi munkájának értékelése

Sz. Bálint

Érd, 2022. október 07.

Tisztelt Címzett! Kedves Zoltán!

A Vérhalom utca 12-16. G. épület 9-ben végzett munkát szeretném megköszönni.

A kollégái nagyon precíz munkát végeztek, az ígértek szerinti odafigyeléssel és a falak tisztán tartásával.

Nagyon köszönöm, ajánlani fogom Önöket illetve amennyiben gondom van még jelentkezem.

Üdvözlettel,

Szilvi

From: Cs…né dr.D. Szilvia [mailto:szilvia…@yahoo.com]
Sent: Tuesday, October 11, 2022 12:10 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Válasz e-mail

Cs...né dr.D. Szilvia

Budapest, 2022. október 11.

Tisztelt Ablakszerviz

Ezúton szeretném megköszönni két kollégájuk, Tamás és József gyors, pontos, precíz és tiszta munkáját, amit a mai napon a Hungária krt.53-55 4/5 alatti, toló-bukó erkélyajtó javítása alatt végeztek.

Üdvözlettel

M. Béla

From: M. Béla [mailto:belam…@hotmail.com]
Sent: Wednesday, October 12, 2022 3:06 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Köszönet a jó munkáért

M. Béla

Budapest, 2022. október 12.

Tisztelt Ablakszervíz!

Nagyon köszönöm Bence és Tamás nevű kollégájuknak a precíz, pontos, gyors munkájukat.

Pontosan érkeztek, udvariasak voltak, hatalmas szakértelemmel rendelkeznek.

Olyan jó a mai világban, ha ráakad a megrendelő ilyen SZAKEMBEREKRE, csupa nagybetűvel.

Igazán jó szívvel fogom Önöket ajánlani, akinek szüksége van ilyen munkára.

Az egész csapatnak előre is kellemes🌲  ünnepeket kívánok.

From: Mária L. [mailto:ladm…@gmail.com]
Sent: Monday, November 21, 2022 12:26 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: köszönet

Mária L.

Budapest, 2022. november 21.

Tisztelt A-Z Ablakszervíz.hu Kft.!

A Mandala Kert I. Lakópark egyik lakásának tulajdonosa vagyok.

Leadtam javítási igényemet a lakópark gondnokának és örömmel jelentem, hogy július 12.-én kollégájuk felmérte az javítandó munkákat, majd július 15.-én délután két kollégájuk (Tamás és József) pontosan, precízen elvégezte a munkát.

Szeretném köszönetem kifejezni a munkatársak gondos munkájáért.

Kívánok Önöknek további eredményes munkát!

Üdvözlettel: Nagy J…né

From: Nagyné … [mailto:nagyne…n@t-online.hu]
Sent: Monday, July 18, 2022 8:07 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: jelentkezés

Nagy J...né

Budapest, 2022. július 18.

Korábbi ügyfeleink írták a munkánkról

Kedves Ablakszerviz Kft!

Szeretnénk megköszönni a kollegák részéről nyújtott szakszerű szervizt, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak!
Nagyon elégedettek vagyunk, a jövőben is Önökhöz fordulunk.

Köszönettel,
O. – Sz. Virág
Frangepán utca

From: Dávid O. [mailto:o..david..@gmail.com]
Sent: Monday, September 27, 2021 8:59 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: O. – Sz. Virág elégedettségi visszajelzés

O.- Sz. Virág

Budapest, 2021. szeptember 27.

Nagyon nehéz ma megbízható szakembereket találni, ezért szeretném megköszönni a munkájukat.

Kis Sándor kollégájuk végezte a felmérést 2023. 08.16-án.
Pontosan érkezett, udvarias volt.
Kreatív megoldást ajánlott az erkélyre beépített ablak alatti beázás megszüntetésére.

A munkát végző 2 fiatal kolléga szintén pontos és rendkívül udvarias volt,
lelkiismeretes munkát végeztek 2023. 08.18-án 9:30-11 óráig.
Minden szaktudásukat latba vetve azon voltak, hogy megoldják a problémát.

Köszönet nekik érte.

Mindenkinek csak ajánlani tudom őket és Önöket is.

Üdvözlettel:
egy nagyon elégedett ügyfelük.

Ui:

A puding próbája az evés: jelen esetben az eső (kivéve a mediterrán), de biztos vagyok benne, hogy minden elképzelhető rést szigeteltek, így nem lesz baj.

Az egyik kollégájuk még a leszerelt ablakpárkányt is kettéfűrészelte nekem kérés nélkül, hogy beférjen a kukába 🙂

Manapság sajnos azt is alig végzik el a szakemberek, amiben megállapodtunk, nemhogy még valami pluszt…

Üdv:
R. Mária

From: Mária R. [mailto:mariar…@gmail.com]
Sent: Friday, August 18, 2023 1:08 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Üzenet érkezett, az – ablakszerviz.hu – weboldalról

R. Mária

Budapest, 2023. augusztus 18.

Igen Tisztelt Ablakszerviz!

Most mentek el a szakemberek, a 1118 Budapest, Frankhegy utcai lakásomból.

Nagyon hálásan szeretném megköszönni az emberségüket, kitartó munkájukat, szakmai hozzáértésüket, hogy igyekeztek mindent megoldani és mindenre megoldást találni.

Külön köszönöm azt az odafigyelést, amivel munkájukat végezték.

Minden elismerésem a cégé, aki ilyen korrekt szakembereket alkalmaz.

Mégegyszer nagyon hálásan köszönöm a segítséget és a munkájukat!

T. Ildikó

From: Ildikó T. [mailto:jo…2@gmail.com]
Sent: Tuesday, September 7, 2021 11:31 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Köszönet

T. Ildikó

Budapest, 2021. szeptember 7.

Korábbi ügyfeleink írták a javítást követően

Tisztelt Olácsi Gábor!

Ezúton is szeretném megköszönni pontos, szakszerű, korrekt munkájukat.

Az elvégzett munkával elégedett vagyok.

Üdvözlettel: Zs. Erika

From: Erika Zs. [zs…era@gmail.com]
Sent: Monday, June 20, 2022 8:26 AM
To: marketing@ablakszerviz.hu
Subject: Ablakszerelés

Zs. Erika

Budapest, 2022. június 20.

Kedves Ablak Szerviz csapat!

Ma reggel kezdtek nálunk a kollégák, Újpesten.

Nagyon lelkes es jófej csapat volt.

Igazán profi volt a felmerés és a szerelés is!

Köszönöm a munkát, nagyon elégedett vagyok!

Kívánok tovabbi sok sikert!

Norbi

From: Norbert E. [mailto:e…no@gmail.com]
Sent: Tuesday, March 23, 2021 1:28 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Köszönöm!

E. Norbert

Budapest, 2021. március 23.

Tisztelt Szerviz-munkarársak!

Mai napon két korrekt szerelőjük javította az ablakaimat.

Aki a felmérést végezte, Ő is nagyon korrekt volt.

Köszönetemet szeretném kifejezni.

A házunkban hasonló jókat hallottam, másoknak is tudjuk ajánlani.

Köszönettel
Sz. Ilona

From: Ilona Sz. [mailto:sz…ilona@gmail.com]
Sent: Monday, February 14, 2022 2:56 PM
To: A-Z ABLAKSZERVIZ.HU Kft.
Subject: Re: Számlaértesítő – A-Z ABLAKSZERVIZ.HU Kft.

Sz. Ilona

Budapest, 2022. február 14.

Tisztelt Zahoránszky úr !

Most mentek el kollégái, Neuser András és társa, s kicserélték a tönkrement zárszerkezetünket.

Ezúton szeretném kifejezni megelégedésemet és köszönetemet az elvégzett munkáért.

Udvariasak voltak, tisztán, gyorsan dolgoztak, első osztályú munkát végeztek.

Gratulálok, hogy ilyen bizalomgerjesztő, szimpatikus és nem utolsósorban ügyes munkatársai vannak.

üdvözlettel

Sz. Kata
Budafokról

From: Sz. Kata [mailto:sz…kata@gmail.com]
Sent: Thursday, May 20, 2021 1:35 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: vélemény

Sz. Kata

Budapest, 2021. május 20.

Korábbi ügyfeleink írták a közösségi oldalainkon

Tisztelt Zahoránszky Zoltán Úr!

A megrendelt ablaküveg cserét munkatársai ma reggel gyorsan és precízen elvégezték.

Köszönöm operativitásukat és a megállapodásnak megfelelő munkájukat, valamint a megbízhatóságukat.

Tisztelettel: Kapcsándi István

From: István K.

[mailto:k….n@gmail.com]
Sent: Tuesday, June 11, 2019 10:39 AM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft
Subject: Re: Kiszállási díj mentes felmérés kérése az – ablakszerviz.hu – weboldalról

K. István

Budapest, 2019. június 11.

Tisztelt Cég!

Tegnap és előtte is pár héttel itt járt két kollégájuk (János és Tamás), hogy a teraszajtónkat újra működésképes állapotba hozza.

Nagyon meg voltunk elégedve munkájukkal, gyorsan, hozzáértően, tisztán dolgoztak.

Reméljük, ha máskor is problémánk lesz, kérhetjük, hogy őket küldjék.

További jó munkát és sok ügyfelet Önöknek!

Sz. Tibor, B. Zsófia

From: Zsófia B.[mailto:zsofia.b…@gmail.com]
Sent: Thursday, April 25, 2019 9:34 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: köszönet

B. Zsófia

Budapest, 2019. április 25.

Korábbi ügyfeleink írták régebben

Név: L Alexandra
Email cím: ……………@………
Telefonszám: xx xxx xxxx
Település Budapest
Üzenet szövege:

„Kedves Ablakszerviz!
Ma voltak nálam megjavítani az erkélyajtót.

Nagyon köszönöm a pontosságot, precizitást és a szép munkát!

Üdv.: L.A.”

Ország: m@s33.mediacenter.hu nevében ablakszerviz
Sent: szerda, november 16, 2016 11:26
To: info@ablakszerviz.hu
Tárgy: Üzenet ablakszerviz oldalról

L Alexandra

Budapest, 2016. november 16.

Korábbi ügyfeleink írták üzenetben

„Tisztelt Cégvezetés!

A tegnapi és a mai napon munkatársaik dolgoztak nálunk.

Munkájukkal nagyon elégedettek vagyunk.

Készségesek, udvariasak voltak és szorgalmasan precízen végezték munkájukat amennyire lehetséges a tisztaságra ügyelve.

Elismerésünk nekik.

Sok sikert”

Gyenge-Bíróék

T. Ablakszerviz

Szeretném tudatni önökkel, hogy a 2 kollégájuk akik most Hétfőn szerelték meg a terasz ajtómat (Nánási út 1/B) nagyon udvariasan és profi módon végezték munkájukat.

Meg vagyok elégedve.

Köszönettel;

Z. Gabor

From: Gabriel Z… [mailto:gz@gz…a.com]
Sent: Thursday, October 11, 2018 10:51 AM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Köszönöm

Z. Gábor

Budapest, 2018. október 11.

Korábbi ügyfeleink írták munkatársainkról

„Tisztelt Szerviz!

Gratulálok a munkavégzéshez, ilyen udvarias, precíz, körültekintő munkát még életemben nem láttam, pedig megéltem lassan 66 évet.

Köszönet a két fiatalembernek és tartsák meg ezt a jó szokásukat.

Sok sikert a munkájukhoz.

Köszönettel és Üdvözlettel:”

Lakner Zoltánné

„Tisztelt Kis Sándor Úr és csapata!

Pénteken megtörtént az erkély ajtónk átszerelése toló-bukósra, és az ablakjavítás is.

Meg szeretném köszönni, mert remek munkát végeztek, akárcsak az előző csapat, amikor az erkélyajtót javították.

A jövőben is számítunk Önökre, valamint tiszta szívből ajánljuk mindenkinek az Önök cégét.

Tisztelettel;

Kiss Krisztina

ügyvezető igazgató, PROVICON Kft.

Korábbi ügyfeleink írták, cégünkről

Tisztelt Ablakszerviz..!

Köszönöm a pontos, gyors, tiszta, szakszerű, udvarias munkájukat.

A mai világban ez már igazán nem jellemző.

Talán igaz se volt…

BG

From: B Gábor [mailto: …br@freemail.hu]
Sent: Friday, November 23, 2018 3:51 PM
To: info@ablakszerviz.hu
Subject: Köszönet!

B.Gabor

Budapest, 2018. november 23.

Korábbi ügyfeleink írták le véleményüket

„Tisztelt Cím!

Kiküldött Munkatársaik 2016.07.21-én  és 2016.07.26-án gondos, korrekt  felmérést és aztán alapos, tisztességet munkát végeztek.

Udvariasan, intelligensen viselkedtek, büszke lehet mindhármójukra a Munkáltatójuk.

Köszönjük!

Üdvözlettel
Lelkes Péter”

Sent: Monday, August 08, 2016 10:58 AM
To: A-Z Ablakszerviz.hu Kft.
Subject: Re: Vélemény

Lelkes Péter

Budapest, 2016. augusztus 8.

„Kedves Ablakszerviz!

Novemberben kicserélték a két szárnyú erkélyajtónk egyik üvegét.

Küldöm a fotókat, melyen tisztán látszik mekkora különbség van a régi és az új üveg között.

Az első fotón még a matrica is rajta van az üvegen.

Ez a kép minket is megerősített  azon elhatározásunkban, hogy kicseréltetjük a többi üveget is.

Az ablakszerviz munkatársai nagyon precízen, gyorsan dolgoztak nálunk.

Az ablaküveg cserével elégedettek vagyunk, kevesebbet fűtünk.

Azt gondolom, hogy ilyen egy professzionális vállalat!

További sikeres munkát kívánok.

Tisztelet és üdvözlet”

Hőszigetelő üveg csere előtt

Hőszigetelő üveg csere előtt és után

Hőszigetelő üveg csere után

Hőszigetelő üveg csere előtt és után

 

Révbíró Henriett

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További hasonló, érdekes témák

Nyílászáró átalakítás beépített szerkezeten a helyszínen

Nyílászáró átalakítás

Milyen okból lehet szükséges a nyílászáró átalakítás?

  • Nyitási, nyithatósági módok átalakítása;
  • Kisállat ajtók beépítése;
  • Szárnykeretek cseréje különböző okokból;
  • stb.

Fix, nem nyitható nyílászáró átalakítás nyithatóvá,
a szárnykeret cserével

Az alábbi nyílászáró átalakítás a szerkezeten, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából készült, a helyszínen, Budapest VII. kerületében.

A felkérés arra irányult, hogy az eredetileg fix szerkezetet úgy kellett átalakítani, hogy egy bukóablak beépítésével biztosítható legyen a friss levegő beáramlása, illetve az iroda szellőztetése.

Az iroda belső berendezései és a helyi adottságok miatt a bukóablak beépítése volt a legcészerűbb a feladat megoldására.

Fix szerkezeten a nyílászáró átalakítás,
bukóra nyitható ablakká

A képeken látható munkafolyamat és eredménye a laikus számára talán egyszerűnek tűnik.

A kihívás az volt, hogy a több, mint tíz éve készült fix szerkezeten (melynek keretprofilja már nincs gyártásban, nem forgalmazzák), milyen anyagok felhasználásával lehet költségkímélően, a helyszínen, a mai követelményeknek megfelelő műszaki kivitelben átalakítani.

A megfelelő vízszintes osztóprofil és szárnykeret profil kiválasztása és illesztése után az irodai munka tartós megzavarása nélkül valósult meg a helyszínen, a nyílászáró átalakítás.

A tulajdonos „rémálma” (a háromszögben sorolt homlokzati szerkezet szétbontása, új ablak beépítése, horribilis költség) elmaradhatott.

A munkafolyamat egyes lépései az alábbi fotókon láthatóak

Fix ablak a nyílászáró átalakítás előtt

Beépített, új bukópántok és nyitható keret

Bukóra nyitható szárny

Átalakított ablak belülről

Az új ablakszárny nyitva

Átalakítás után, kívülről

Nyílászáró átalakítása, kisállat ajtók beépítése

Magánszemélyek részére is rendszeresen végzünk nyílászáró átalakítás feladatokat, kutyaajtó, macskaajtó utólagos beépítését.

Íme egy példa az erkélyajtó átalakítására beépített szerkezeten, a cicaajtó, vagy kutyaajtó beépítésének érdekében, a helyszínen.

Nyílászáró átalakítás

Kutyaajtó utólagos beépítése a kis kedvenc komfortérzetének növelése érdekében

Csak bukó, vagy csak nyíló nyílászáró átalakítás
bukó-nyíló nyitásfunkcióra

A csak bukó funkciós nyílászárók általában nehezen tisztíthatóak, még akkor is, ha esetleg a teraszról hozzáférhető az üveg.

Ilyen esetben a háziasszony vagy megelégszik azzal, hogy a takarítást csak hellyel-közzel tudja elvégezni, mivel a keret egyes részeihez nem fér hozzá, vagy az ablaktisztításba bevonja családtagjait (ennek ők nem mindig örülnek 🙂 és kibuktatják az ablakot a takarítás idejére.

Ha az ablakszárny nagy méretű, akkor ez a vállalkozás nem is veszélytelen, előfordulhat az üvegtábla törése, vagy személyi sérülés is.

Kézenfekvő igény ebben az esetben
az ilyen ablakszárny átalakítása nyíló-bukóra.

Hasonló igény merülhet fel, ha a helyiség berendezése miatt nehezen, vagy egyáltalán nem nyitható ki az ablak- vagy erkélyajtó szárny szellőztetéshez.

Ilyenkor is jogos igény lehet, hogy a nyíló funkció mellett bukó funkciója is legyen a nyílászárónak.

Bármilyen okból is szeretnénk átalakítani a nyílászáró nyitási funkcióit, előzőleg vizsgálni kell, hogy a nyílászáró átalakítás beépített szerkezeten a helyszínen milyen műszaki lehetőségekkel oldható meg.

Lehetséges, hogy csak néhány plusz alkatrész beépítésével megoldható a probléma, de az is előfordulhat, hogy a bent lévő vasalat alkatrészek mindegyikét cserélni kell.

Erről csak a beépített vasalat ismeretében lehet felelősséggel nyilatkozni.

Munkatársaink helyszíni felmérés után (Budapest területén kiszállási díj mentesen) >  adnak Önnek ajánlatot az átalakítás lehetőségeiről, költségeiről.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Hasonló referenciák, esetleírások

Nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken

nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken

Olvassa el, milyen nyílászáró javítás, karbantartási munkák tartozhatnak ide

  • Sérült, vagy elhasználódott vasalati alkatrészek cseréje, pánt takaró pótlása
  • „Meglógott szárnyak” beállítása, ékelése
  • Hiányosan szerelt nyílászárók alkatrészeinek pótlása
  • Hibásan beépített szerkezetek korrigálása
  • Csak bukó vagy csak nyíló ablakok átalakítása bukó-nyílóra
  • Tok és fal közötti szigetelés hiányának pótlása
  • Beázások különböző okainak kiküszöbölése
  • Párkányok és takarólécek pótlása, cseréje
  • Toló-bukó és emelő-toló szerkezetek karbantartása

Nyílászáró javítás bővebben:

Részletes információkért látogassa meg  Ablakjavítás >  menüpontunkat

Olvasson erről bővebben

Ablakjavítás, új nyílászárók helyett.

Néhány közületi megrendelőnk ahol hasonló nyílászáró javítás feladatait végeztünk.

Aereco Légtechnika Kft. – Budapest – szigetelő gumik cseréje alumínium szerkezeteken
Állami Nyomda Nyrt. – Budapest – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Andrássy Hotel – Budapest – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Aqua Építőközösség – Pécs – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Aquincum Irodaház (Alfila Budapest Kft.) – Budapest – ablak javítás hőszigetelt szerkezeten
Aramis Holding – Budapest – ajtó vasalatcsere, ablakok javítása, karbantartása
Arany Kehely Patika – Pécs – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Art Hotel – Budapest – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Arte-Legis 2000 Kft. – Budapest – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Attika Max Bau Kft. – Budapest – alumínium ablakok ékelése
Auchan Budaörs (Nexum ’92 Kft.) – Budaörs  – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
Béres Gyógyszergyár Zrt. – Budapest – nyílászáró javítás hőszigetelő szerkezeteken
BFI Irodaház, RTL Klub és Philips Irodaház – Budapest – ablak javítás, karbantartás
Booklet Kft. – Budapest – javítás, karbantartás
Buda-Office Kft. – Budapest – javítás
Buda Plaza Irodaház – Budapest – javítás
Budaörsi Bíróság – Budaörs – alumínium nyílászárók javítása
Ceva-Phylaxia Zrt. – Budapest – javítás
Codex Értékpapírnyomda Zrt. – Budakeszi – javítás
Cora Budakalász – Budakalász – alumínium ablakok javítása
Danubius Hotel Erzsébet – Budapest – javítás
Danubius Hotel Flamenco – Budapest – javítás
Danubius Hotel Gellért – Budapest – javítás
Dél-Dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság – Pécs – javítás
Déli Büro Center (Ast-Hungária Fővállalkozó Kft.) – Budapest – műanyag ablakok javítása
Duett Kft. – Lepsény – javítás
Dunapack Papír és Csomagolóanyag Zrt. – Budapest – javítás
Eötvös József Gimnázium – Budapest – javítás
Eötvös Lóránd Szakközép – és Szakiskola – Budapest – javítás
Erkone Kft. – Budapest – javítás
Etap Hotel Budapest – Törökbálint – javítás, karbantartás
Euro-Optik Pécs Kft. – Pécs – javítás
Fixép Építőipari Kft. – Pécs – távnyitók felszerelése
Földmérési és Távérzékelési Intézet – Budapest – javítás
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság – Budapest – javítás
Fővárosi Kézműipari Vállalat – Budapest – javítás
Freudenberg NOK Mechatronics Hungary – Pécel – javítás
Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. – Budapest – nyílászárók javítása, karbantartás
Gébert Bt. (Kömmerling nyílászárók szakkereskedése) – Budapest – javítás
Griff Gentlemen’s Rt. – Budapest – irodaház nyílászáróinak javítása
Griff Hotel – Budapest – javítás
Hermann Ottó Általános Iskola – Budapest – javítás
Hidrot Kft. – Pécs – javítás
Hochtief Facility Management Hungária Kft. – Budapest – javítás
Hotel Ibis – Budapest – javítás
Hotel Papillon – Budapest – javítás
Hotel Ramada – Budapest – javítás
Hotel Regnum – Budapest – javítás
Hotel Római – Budapest – javítás
Hő-KAR Épületgépész Kft. – Pécs – karbantartás, javítás
Hungaroring Sport Zrt. – Mogyoród – javítás
Human Bau Standard Kft. – Budapest – javítás
ICO Zrt. – Pomáz – javítás
Kontir Kft. – Piliscsaba – irodaház nyílászáróinak javítása
Központi Statisztikai Hivatal – Budapest – irodaház nyílászáróinak javítása
Leonardo Hotel – Budapest – javítás
Magyar Filmlaboratórium Kft. – Budapest – javítás, átalakítás
Magyar Labdarugó Szövegség – Budapest – javítás
MAN Kamion- és Busz kereskedelmi Kft. – Dunaharaszti – javítás, karbantartás
Mc’Donald’s (Bauding Építőipari Fővállalkozó Kft.) – Székesfehérvár – ajtócsukók beépítése
Mezint Kft. – Budapest – javítás
Nordenia Hungary Kft. – Szada – javítás
Nyugdíjfolyósító Igazgatóság – Budapest – javítás
Okna Korona Magyarország Kft. – Budapest – javítás
Országos Meteorológiai Szolgálat – Budapest – fa ablakok szigetelése
Pécs-Baranyai Gazdaságfejl. és Szolg. KHT – Pécs – irodaház műanyag nyílászáróik javítása
PÉTÁV, Pécsi Távfűtő Kft. – Pécs – irodaház műanyag nyílászáróinak javítása
Peugeot Gablini – Budapest – autószalon nyílászáróinak javítása, karbantartása
Phoenix Pharma Zrt. – Fót – javítás
Picom Kft. – Budapest – javítás
Pitypang utcai Általános Iskola – Budapest – javítás
Primer Bau Építőipari Kft. – Budapest – javítás
Rack Auto Kft. – Budaörs – autószalon nyílászáróinak javítása, karbantartása
Rákóczi-Liget Lakópark (Murus Építőipari Zrt.) – Csepel – Az új építésű nyílászárók javítása
Richter Gedeon Rt. – Dorog – javítás
Solus Kft., Kristály Egészségpénztár – Budapest – nyílászáróik javítása, karbantartása
Stettin Hungária Kft. – Budapest – javítás
Strabag Facility Management Hungária Kft. – Budapest – javítás
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola – Pécel – javítás
Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház – Visegrád – javítás
Tyco Electronics Kft. – Esztergom – javítás
Unix Kft. – Budapest – javítás
Vi-Ma Kft. – Pécs – szellőztetők beépítése
Wienerberger Zrt. – Budapest – javítás

és még sokan , mások… smile

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Gyakran keresett kifejezések a témában:

Ablak javítás közben

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További referenciák, esetleírások

Nyílászárók beállítása modern nyílászárón

nyílászárók beállítása

Miért lehet szükséges a nyílászárók beállítása?

Elsősorban azért, mert az idejében elvégzett nyílászáró beállítás megelőzheti a fontos és esetleg drága alkatrészek meghibásodását, esetleg a törését, illetve a cseréjével járó nagyobb kiadásokat, bosszúságot.

A mai modern, hőszigetelő nyílászárók működése és mozgató vasalat alkatrészei, sokkal bonyolultabbak, mint a régi, hagyományos ajtóké, illetve ablakoké.

Összetettebb működésük akkor tökéletes, ha az alkatrészek megfelelő pozícióban vannak beállítva.

Ezért már a legkisebb hibajelenség, vagy pontatlan működés (akadás, koccanás, feszülés, illetve nehézkes működtetés) esetén is tanácsos gondoskodni a beállításról, megelőzve ezzel a későbbi, nagyobb problémákat.

Olvassa el hogyan történik a nyílászárók beállítása, mire számíthat!

Kollégáink a nyílászáró (ajtó, ablak vagy erkélyajtó, illetve toló-bukó erkélyajtó, emelő-toló erkélyajtó, stb.) szabályszerű működését a helyszínen ellenőrzik.

Az ellenőrzés során korrigálják az olyan kisebb működési problémákat, illetve hibajelenségeket (pl. akad, szorul, szelel, huzatos), melyek a későbbiek során – beállítás hiányában – a szerkezet komolyabb meghibásodásához vezetnek.

Ezzel megelőzik a tetemesebb javítási költséget, amit a komolyabb problémák vonnak maguk után.

Ezeket ellenőrizzük és korrigáljuk

  • vasalati alkatrészek pozicionálása

  • biztonsági alkatrészek ellenőrzése

  • csavarok után-húzása

  • tömítettség mértékének szabályozása

  • mozgó, kopó alkatrészek olajozása

Elvégezzük a vasalati elemek szerelését, cseréjét beállítását

Néhány közületi megrendelőnk, ahol hasonló munkákat végeztünk, a felsorolás nem teljes…

  • Art Hotel Budapest – nyílászárók beállítása
  • Attika Max Bau Kft. Budapest, Antenna Hungária Rt. irodaházán – alumínium ablakok beállítása
  • Buda Plaza Irodaház Kft. Budapest – műanyag nyílászárók beállítása
  • NSZ Menekültügyi Szervezete Budapest – alumínium nyílászárók beállítása, javítása
  • Hotel Flamenco Budapest – fa nyílászárók javítása, beállítása
  • Hotel Ibis Budapest Centrum Budapest – nyílászárók beállítása, javítása
  • Meteorológiai Intézet Budapest: fa ablakok szigetelése, beállítása
  • Óbuda-Consult Kft. Budapest – ékelés, beállítás, vasalat karbantartás
  • Visegrádi Kórház 2026 Visegrád – műanyag nyílászárók beállítása, javítása
  • stb…

Tisztelt Ablakszerviz.hu!

Köszönettel vettem a mai napon Boros János és Pelikán Tamás Urak szakszerű, pontos és tiszta munkáját, amelyet a megrendelésben rögzítetteknek megfelelően és maradéktalanul teljesítettek.

Ezért kérem Önöket, hogy szíveskedjenek a fennmaradó munkálatok megrendelését követően a kiváló szakértelmükről tanúbizonyságot tett kollégáit megkérni, hogy a következő szerelési munkálatokat ismételten ők végezzék el nálam.

A megrendeléskor ezt külön fel fogom Önöknek tüntetni.

Hiszem, hogy kedves kollégáik szaktudása és a munkához való alázatos hozzáállása mind erkölcsi mind anyagi megbecsüléssel jár, mert legnagyobb örömömre a 25 éve beszerelt és azóta sajnos nem szervizelt Panoráma 1000-es nyílászárókat tettek ismét használhatóvá, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotúvá.

Külön köszönöm teljes csapatuknak, hogy munkájukkal hozzájárultak lakásom energiahatékonyságának növeléséhez!

Tisztelettel és Köszönettel,
Dr. Szendrei L…

U.i.: Nagyon ötletesnek találom a hűtőmágnesüket!

From: L…. Szendrei [mailto: l….szendrei@gmail.com]
Sent: Tuesday, February 18, 2020 10:37 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Elvégzett munkák *** Szendrei L…. *** Köszönettel

Dr. Szendrei L.

Budapest, 2020. február 19.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Tisztelt A-Z Ablakszerviz.hu Kft, Hölgyem/Uram!

A mai napon, munkatársaik panellakásunkban 3 db nagyméretű ablak javítását végezték el, egyiken zár áthelyezést is.

Muszáj szóvá tennem, hogy az utóbbi időben nem találkoztam ennyire gyors, szemmel láthatóan hozzáértő munkával!

A helyszínre érkező két fiatalember tisztán, gyorsan és pontosan dolgozott, preciz és tökéletes munkát hagytak hátra, minden elismerésem!!!!!

Mindemellett udvariasak és tisztelettudóak is voltak, ami ma szintén nem általános….

Köszönöm a kiváló munkát, biztosan ajánlani fogom adott esetben a céget!!

Üdvözlettel:
F. Anna
1131 Béke u. …

From: Anna F. [mailto:f….anna55@gmail.com]
Sent: Thursday, June 10, 2021 4:02 PM
To: Info A-Z Ablakszerviz.hu Kft <info@ablakszerviz.hu>
Subject: Visszajelzés 🙂

F. Anna

Budapest, 2021. június 10.

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További referenciák, esetleírások