Oldal kiválasztása

A kilincs körbe forog

A kilincs körbe forog

A kilincs körbe forog, de miért?

A kilincs körbe forog az alumínium, fa, illetve műanyag erkélyajtón.

Az alumínium, fa, illetve műanyag erkélyajtón előforduló probléma, és emiatt az ablakot vagy erkélyajtót nem lehet kinyitni.

Hiába fordítjuk el, nem nyílik, vagy éppen nem záródik az ablak, erkélyajtó.

(jellemzően ez a hibajelenség a nyílászáró zárt állapotában szokott jelentkezni).

Ennek a tünetnek több oka lehet

Ha a kilincs körbe forog az alumínium, fa, illetve műanyag erkélyajtón, de érezhetően nem érintkezik semmilyen alkatrésszel, akkor annak a hibának legalább két típusú oka lehet:

  • Az egyik ok, hogy eltörött a kilincsmű,
    (A kilincs azon része ami fogantyú alatt helyezkedik el.)
  • A másik ok, hogy eltörött a kilincs által működtetett rúdzár.
    (ami az ablak, vagy ajtó élében futó vasalati elem)

Mindkét eset kijavításához szakember segítségét kell igénybe venni!

Ezeket az alkatrészeket, amennyiben eltörtek, ki kell cserélni.

Természetesen a megfelelő rendszer-vasalat beszerelésével.

(ugyanis a beépített vasalat márkája, és típusa  határozza meg a beépíthető csere alkatrészeket).

Az alkatrész csere önmagában még nem jelenti
a hiba teljes megoldását!

Az alkatrésztörés egy következmény, és ha nem hárítjuk el ennek az előidéző okát, akkor a következő, új alkatrész is hamarosan el fog törni.

Tehát ha a kilincs körbe forog az alumínium, fa, illetve műanyag erkélyajtón., akkor házilag ne próbáljuk megjavítani.

Kollégáink az alkatrészcsere alkalmával elvégzik a megfelelő beállításokat annak érdekében, hogy a nyílászáró hosszú távon biztonságosan és  hibamentesen működjön.

 Olvassa el ezzel kapcsolatban  ajtó-, ablakjavítás >  oldalainkat!

Kilincs szerelés házilag

A kilincs fedőlapjának (takarójának) kipattintását követően elforgatható a burkolat
és láthatóvá vállnak a rögzítő csavarok.

Mozog, lötyög a kilincs az ablakon vagy az erkélyajtón

Ebben az esetben egészen más a helyzet

Ilyenkor mi a teendő?

Az ilyen meghibásodáskor a legtöbb esetben gyorsan, egyszerűen és házilag is megoldható a probléma.

A kilincs fedőlapjának kipattintása után elforgatható a burkolat és láthatóvá vállnak a rögzítő csavarok.

Egy, a fiókban lapuló egyszerű, lapos csavarhúzóval, vagy kereszthornyú csavarhúzóval mi magunk is meg tudjuk szorítani néhány mozdulattal a kilazult csavarokat.

Ezek után a kilincs újra megfelelően fog működni.

Nem célszerű tehát megvárni, míg ez a kilazult állapot állandósul.

A folyamatos használat, illetve erőltetés során odáig fajul, hogy a kilincs leesik, vagy kiesik a helyéről és a csavarfuratok kitágulnak, illetve elvásnak.

Ablakszerviz Akadémia

Az A-Z Ablakszerviz.hu Kft. ismeretterjesztő hetedik videó sorozatának  része, az ablak, vagy erkélyajtó „kézzel fogható” részének, a kilincs kicserélésének egyszerű és házilag is elvégezhető mozdulatait ismerteti.

Az ablak kilincsek, a sokféleségük, kialakításuk és minőségük miatt szorulhatnak cserére.

Ablak – erkélyajtó kilincs csere

Előfordulhat elhasználódás, törés, vagy egyszerűen csak más alakú, illetve színű kilincsre van igény.

A bukó- nyíló ablakok, illetve erkélyajtók kilincseinek felszerelése jellemzően ugyan arra a rögzítési pontra történik.

Megvásárolhatóak a nagyobb barkács boltokban, áruházakban, illetve nyílászáró vasalatokat forgalmazó szaküzletekben.

Cseréjük így nem feltétlenül igényel kiszállási költséget számoló szakembert vagy céget.

A videó sorozat további részeivel megmutatjuk a műanyag ablak és erkélyajtó vasalat kiegészítő elemeinek felszerelését valamint azok működését.

Igyekszünk hasznos tanácsot adni a hőszigetelt üveges erkély ajtók és ablakok működtető vasalatainak, házilag is elvégezhető beállítására, és karbantartására.

Ablakszerviz Csapatunk bizalmas kapcsolatot szeretne kiépíteni Önnel is a műhelytitkok megismertetésével.

Mindezt azzal a nem titkolt céllal tesszük, hogy ha Önnek nincs módja a házi praktikák elsajátítására, illetve a sok kiegészítő berendezés valamelyikét szeretné a saját ablakába, vagy erkélyajtajába megvalósítani, akkor szakszerű továbblépést kínáljon a javításra, vagy a kiegészítésre vonatkozóan.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

További hasonló, érdekes témák

Nem zárható az erkélyajtó kívülről

Nem zárható az erkélyajtó kívülről

Nem zárható az erkélyajtó kívülről,
mert nincs rajta kilincs

Azokat az erkélyajtókat, amelyek erkélyre, illetve teraszra (vagyis viszonylag elzártabb területre) nyílnak, nem lehet kívülről behúzni.

Azért, mert a legtöbb esetben csak belülről becsukható, bezárható „alapkivitelben” gyártják a nyílászáró gyártó cégek, leginkább takarékossági okokból.

Főleg lakótelepi, társas házakban lévő lakások esetén találkozhatunk ilyen problémával, ahol kívülről nem zárható az erkélyajtó, mert a megrendelő, vagyis az építtető cég a lehető legolcsóbb megoldásra törekszik, a későbbi, egyéni igények figyelmen kívül hagyásával.

Egyedi gyártás esetén, természetesen a lakó (aki egyben a megrendelő) ilyen jellegű kívánságai is teljesülhetnek.

Főleg ha a kivitelező is figyelmes, és pontosan méri fel a jövőbeli használati igényeket.

Így megvalósítható, többek között a külső nyitási lehetőség is, az igényeknek megfelelően.

Vajon át lehet-e alakítani az erkélyajtót úgy,
hogy kívülről is be lehessen csukni?
Amennyiben az a cél, hogy a teraszajtót behúzva ne jusson be a cigarettafüst, a szennyeződés, a zaj, vagy ne legyen huzat a lakásban, akkor a következő kiegészítő alkatrészek lehetnek a segítségünkre.

Viszonylag egyszerű és olcsó megoldás a kívülről nem zárható erkélyajtó szerkezetére utólag felszerelhető úgynevezett csappantyú, vagy csapózár felszerelése.

Létezik a kereskedelmi forgalomban a legegyszerűbb mágneses elven működő ajtócsappantyú, ami végtelenül egyszerű és praktikus megoldást nyújt, azonban esztétikailag erősen kifogásolható szerkezet.

Ráadásul az erkélyajtó esetleges vetemedését nehezen tolerálja, így hosszú távon gyengén tartja a helyén a nyílászárót.

A vasalat gyártók kifejlesztettek olyan csappantyút is, ami már rendszer szintű beépítést tezs lehetővé.

Ez a kiegészítő berendezés az ajtószárny rejtett vasalat-falcába szerelve (tehát becsukott állapotban nem látható módon) becsattan, amikor kívülről behúzzuk az egyébként kívülről nem zárható erkélyajtót magunk után és ezt az állapotot megtartva nem nyílik ki magától, vagy huzat hatására.

Ezek a csappantyúk és a hozzájuk tartózó, de külön beszerzést igénylő húzófogantyúk, viszonylag egyszerűen, nagyobb műszaki hozzáértés nélkül is felszerelhetőek a kívülről nem zárható erkélyajtó megfelelő profil részére.

Műszaki szempontból az ilyen egyszerű alkatrészek az évenként egyszeri olajozásnál nagyobb karbantartást nem is igényelnek.

A rugós csappantyú, beállítása és az idő folyamán szükségessé váló után állítása házilag is elvégezhető.

A behúzó fül műanyag vagy aluminum felülete csupán időnkénti enyhe mosószeres tisztítást igényel.

A behúzó foggantyú megfelelő rögzítése esetén, további karbantartás nem szükséges.

Azonban a megfelelő behúzófül kiválasztásánál fontos szempont, hogy a nyílászáró előtt van-e felszerelve szúnyogháló vagy redőny.

Ugyanis ezek működése, vagy elhelyezkedése akadályozhatja a nem megfelelő méretű behúzófül megfogását.

Ilyen esetekben minél laposabb behúzófül felszerelése szükséges az adott nyílászáróra.

Az erkélyajtó szárnyprofilja, illetve annak keresztmetszeti mérete és alakja azonban befolyásolja, vagyis meghatározza, hogy melyik típusú csappantyú építhető be az adott nyílászáróba.

nem zárható az erkélyajtó kívülről
Tehát az erkélyajtónkba a megfelelő csappantyú fajtájának kiválasztása
már nagyobb műszaki feladat.

Amennyiben Önnek olyan lakása van, ahol kívülről nem zárható az erkélyajtó, akkor a következő megoldást javasoljuk.

Az erkélyajtóra utólag felszerelhető csappantyú és a hozzá tartozó húzófogantyú biztosítja, hogy be tudjuk csukni magunk után az olyan ajtót, amit egyébként nem lehet behúzni.

Ez a szerkezet, ami köznyelven teraszajtó behúzó vagy huzatzár néven ismert, biztosítja az erkélyajtó ideiglenes rögzítését, ameddig kint tartózkodunk a teraszon.

Így nem jut be a szobába a dohányfüst,

nem hűl ki a szoba télen sem, amíg kint tartózkodunk.

Nem zárható az erkélyajtó kívülről
Ablakszerviz Akadémia
Az A-Z Ablakszerviz.hu Kft. ismeretterjesztő videó sorozatának hatodik részében megoldást kínálunk arra a problémára, amikor az erkélyre, vagy teraszra kimenve nem tudjuk magunk után becsukni az erkélyajtót, mert állandóan visszanyílik.

Így kintről bejöhet a dohányfüst, egyéb szagok, a por és például a poloskák.

Erkélyajtó rögzítése csappantyúval

Erre a problémára ad megoldást az ajtó csappantyú és a hozzá tartozó húzó fogantyú beépítése.

Ezekkel a házilag is felszerelhető kiegészítő alkatrészekkel magunk után be tudjuk húzni, illetve ideiglenesen becsukni az erkélyajtót.

Ez nem jelent zárt állapotot, de ameddig az erkélyen tartózkodunk, „ami ott történik, az ott is marad”.

A videó sorozat további részeivel megmutatjuk a műanyag nyílászáró vasalatát kiegészítő elemeinek felszerelését valamint azok szabályos működését.

Igyekszünk hasznos tanácsokat adni a hőszigetelt üveges ablakok, erkély ajtók működtető vasalatának, házilag is elvégezhető beállításaira, illetve karbantartására.

Az Ablakszerviz Csapata bizalmas kapcsolatot szeretne kiépíteni Önnel, a műhelytitkok megismertetésével.

Mindezt azzal a nem titkolt céllal tesszük, hogy amennyiben nincs lehetősége a házi praktikák elsajátítására, illetve a számos kiegészítő berendezés valamelyikét szeretné a saját ablakába, vagy erkélyajtajába beszerelni, akkor szakszerű továbblépést kínáljunk a javításra, vagy a kiegészítésre vonatkozóan.

Át lehet alakítani az erkélyajtót úgy, hogy kívül is legyen kilincs?

Ez a kérdés már több műszaki probléma megválaszolását igényli.
A nyílászárókat, a betöltendő funkciójuk szerint például, hogy az bejárati ajtó, erkélyajtó, vagy ablak, többféle szárnykeretből gyártják.

Ezek leginkább a profil szélességében térnek el egymástól.

Jó esetben az erkélyajtó szárnyprofilja szélesebb, mint az ablaké.

Az erkélyajtó nagyobb, így nehezebb üveget fogad, ezért a profilnak is erősebbnek, teherbíróbbnak kell lennie.

Ha mindkettővel rendelkezik, ránézésre is feltűnik a különbség.

Nagy általánosságban amíg egy ablak szárnyprofil kb. 6 cm széles (üvegléc nélkül), addig egy erkélyajtó szárnyprofil kb. 8 cm (míg egy bejárati ajtó szárnyprofil 10-12 cm) széles.

Sajnos a nyílászáró gyártók egy része – tisztelet itt a kivételeknek – az erkélyajtókat is ablak szárnyprofilból készíti (számunkra is megmagyarázhatatlanul, de vélhetőleg takarékossági okokból).

Ha ilyen problémával találkozik, hogy kívülről nem zárható az erkélyajtó és Önnek vékony (ablak-szárnyprofilból gyártott) erkélyajtaja van, akkor sajnos nincs lehetőség arra, hogy kívülről is kilincset szereljenek be utólag, mert az ide (a külső oldalon, az üveg és a tokprofil találkozása közötti keskeny részben) nem férne el.

Ilyen esetben, ha mindenképp szükséges a kívülről történő zárás lehetősége, két megoldás adódhat:

  • Amennyiben az adott szárnyprofil még beszerezhető, és megfelelő gyártót is találunk hozzá, lehetséges, hogy nem az egész nyílászárót, hanem csak az erkélyajtó szárnyat kell újra legyártatni (szélesebb, erkélyajtó szárnyprofilból) és a meglévő tokba ezt be lehet építeni.
  • Ellenkező esetben nem marad más megoldás, mint a nyílászáró csere.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Gyakran keresett kifejezések a témában:

További hasonló, érdekes témák

Betörésvédelem nyílászárón – betörés megelőzése

Betörésvédelem

Betörésvédelem, betörés megelőzése a nyílászárón biztonsági megoldásokkal

Országunkban átlagosan 25 percenként történik regisztrált betöréses lopás.

2009 óta folyamatosan emelkedik a betörések száma.

Az elmúlt négy évben 20%-os emelkedést mutat a statisztika.

Ez csak az esetek bejelentett része!

Ugye, Ön szerint is jobb megelőzni a betörést,
mint saját kárán tanulni?

Ha már megtörtént, ne hagyja, hogy megismétlődjön!

Tegye biztonságossá otthonát.

Betörésvédelem a már beépített nyílászárók
utólagos megerősítésével.

Ne elégedjen meg az alapkivitelű zárakkal,
gyenge ajtókkal, ablakokkal!

Ne várja tőlük azt, hogy az állandóan fejlődő betöréstechnikával szemben megbízható védelmet nyújtsanak.

Olvasson az ablakszerelő szakember tanácsairól.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a napjainkban gyártott alapkivitelű hőszigetelő ajtók- ablakok zárszerkezete az esetek jelentős hányadában nem minősül a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) szerint betörésvédelmi szempontból biztonsági vasalatnak.

Hangszigetelt vagy biztonsági üveget nem tartalmaznak.

Az üvegtöréssel történő behatolás ellen pedig egyáltalán nem védenek.

Betörés megelőzése a nyílászárón

A betöréses lopások legnagyobb hányadát a nyílászárók – ajtó, ablak – megrongálásával, feltörésével követik el.

Ezért az ablakszerelő szakember egyik legfontosabb feladata, ezek megerősítése.

A-Z ABLAKSZERVIZ.HU KFT.
(A Műanyag Nyílászáró Szerviz jogutódja)
biztonságtechnikai tevékenységei

Hogyan lehet megvédeni az otthonunkat a betörésektől az ablakon keresztül?

Megelőző biztonságtechnika (betörésvédelmi) szerelés a betörő hátráltatására:

Betörés utáni javítás:

Minden Magyarországon forgalomban lévő ablak vasalat, biztonsági alkatrészeinek beszerelését vállaljuk,

mellyel jelentősen hátráltatja a betörőt.

Az Ön ablaka bármelyik vasalattal van szerelve, mi kiegészítjük a biztonsági alkatrészekkel.

Biztonságtechnikai megerősítés, betörésvédelem

Betörés elleni védekezés komplex szemlélete

Betörés elleni védelem területén, kapcsolatban vagyunk elektronikai, biztonságtechnikai eszközöket telepítő cégekkel, kölcsönösen támogatva és kiegészítve egymás tevékenységét.

Azt tudni kell, hogy az elektronika (lakásriasztó) riaszt, a mechanikai védelem (amelyet mi nyújtunk) azonban…

HÁTRÁLTATJA A BETÖRŐT!

A kettő együttes alkalmazása biztosítja a megfelelő védelmet.

Mindig kérje ki az elektronikus riasztókat tervező, telepítő cégek véleményét az átfogó védekezés megismerése érdekében.

Olyan egyedi, személyre szabott megoldásokat tudunk nyújtani, amelyek minden biztonsági követelménynek és a funkcionalitással szemben támasztott legmagasabb igényeknek is megfelelnek.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által minősített és ajánlott mechanikai biztonságtechnikai eszközöket szerelünk be.

Rövid áttekintő a biztonsági RC1 (WK1) és RC2 (WK2) fokozatokról

Az európai szabvány a nyílászárókat a betöréssel szembeni ellenállóság alapján biztonsági fokozatok szerint osztályozza.

A WK  rövidítés a német Widerstandsklassen, azaz ellenállási osztályok kifejezésből származik.

Az osztályozás a komplett nyílászárók, betörés elleni ellenállásának meghatározására szolgál.

A köznyelvben előfordul, hogy VK1 és VK2 rövidítéssel keresnek rá a kifejezésre, de ez helytelen.

A biztonsági fokozatok a teljes nyílászáróra értendők.

Az utólagos szereléseknél a vasalat betöréssel szembeni ellenállásával egyidejűleg az üveg ellenállását is növelni kell.

Az üveg beépíthetősége egy adott szerkezetbe korlátokba ütközhet.

Erről olvashat a Biztonsági ragasztott üveggel foglalkozó > oldalon.

Cégünk utólagos szereléssel az RC1 (WK1) és RC2 (WK2) biztonsági fokozatot biztosítja.

Az alábbiakban a biztonsági fokozatokat megkövetelő vasalat kiegészítésről kaphat tájékoztatást.

A két vasalat típus között a különbség csak a kiemelésgátló vasalat elemek számában van.

Az RC1 (WK1) fokozatú vasalat esetében kevesebb elem található,
az RC2 (WK2) fokozat esetében pedig az ablak több oldalára (alul, felül, kétoldalt) kerül belőle.

Hogy hány darab?

Ez az ablak méretével változik.

Egy erkélyajtón nem elég oldalanként egy darab a behatolás eredményes késleltetésére.

Ugyanakkor egy 600 x 900 mm méretű ablaknál oldalanként egy darab is kifogástalanul látja el feladatát.

Betörésvédelem a nyílászáró utólagos megerősítésével

A fokozatok közötti lényeges eltérés a behatolás megkísérlésének módjában
és a késleltetés időtartamában van.

Az RC1 (WK1) FOKOZAT ESETÉN

A vasalat ellenáll a betörők, csupán testi erejük igénybevételével történő betörési kísérletének.

Az RC2 (WK2) FOKOZAT ESETÉN

A vasalat-kiegészítő elemekkel felszerelt ablakok,- ajtók ellenállnak olyan betörők betörési kísérletének, aminek során többek között egyszerű szerszámot, csavarhúzót, fogót és egyéb segédeszközt is igénybe vesznek.

A gyárban készített biztonsági nyílászárók magasabb biztonsági fokozatot képviselhetnek.

Az RC3 (WK3) FOKOZATNÁL

Már a „felkészült” betörő, erős feszítővassal való bejutását is nagymértékben hátráltatja a megfelelő módon felszerelt ajtó, illetve ablak.

LÉTEZIK RC4 (WK4) – RC5 (WK5) – RC6 (WK6)  KATEGÓRIA IS

 Ezeknél már a nyílászárók kerete is magasabb követelményeknek kell, hogy megfeleljen.

Egyes nyílászárókat, vasalatokat gyártó cégek a kategóriákat másképpen is jelölhetik, mint pld.: SFI; SFII.

Írjon nekünk üzenetet > mert (Budapest területén) kiszállási díj mentesen felmérjük nyílászáróit
és írásbeli árajánlatot adunk.

Gondolja meg

„Minden csak addig mókás, amíg valaki mással történik meg.”

Will Rogers

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Budapest területén kiszállási díj mentes felmérés

Budapest területén kiszállási díj mentes felmérés után szakembereink a helyszínen végzik a beépített nyílászárók:

  • vasalatának utólagos átalakítását
  • biztonsági nyíló-bukó vasalatok szerelését
  • biztonsági üvegcserét

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Gyakran keresett kifejezések a témában:

További információk ebben a témában:

Rossz ablakszigetelés az energia legnagyobb rablója

Rossz ablakszigetelés

Rossz ablakszigetelés és annak javítása

Ablakok és energiahatékonyság:

Hogyan befolyásolják az ablakok az otthonunk energiaköltségeit?

Kiviszi a huzat? Lengenek a függönyök?

A rossz ablakszigetelés megszüntetése a megoldás!

A fűtési energia egyik legnagyobb rablója a rossz ablakszigetelés.

A legkisebb befektetés, amivel a legnagyobb megtakarítást érheti el!

Az ablakszigetelés a leggyakoribb igény, amivel cégünket megkeresik.

Az ablakszigetelés elsődleges célja a huzat megszüntetése, a légzárás fokozása, és ezáltal a hideg kizárása, illetve a fűtésszámla csökkentése.

A szigetelés eszközét az adott ablak típusának megfelelően kell kiválasztani.

Gyakran előfordul, hogy a korábbi „szigetelő mester” munkája nem csak eredménytelen, de ráadásként nehezen csukható, nyitható ablakot hagy maga után.

Az ablakszigetelés elterjedt módszerei hagyományos ablakhoz

A régi, egyrétegű üveges ablak szigetelése

A régi, egyrétegű üveges ablakokon gumiszigetelés nem alkalmazható.

Szigetelésük az épületasztalosok hatáskörébe tartozik, cégünk nem foglalkozik a javításukkal.

Szigetelésükre két módszert alkalmazhat:

1. Purfix felragasztása

Egyszerű, Ön által is könnyen elvégezhető, barkácsboltban vásárolható purfix szalaggal.

Ennek felragasztásához nem érdemes szakembert hívnia.

Hátránya, hogy nem elég hatékony, és a szivacsos purfix szalag 1-2 év alatt elöregszik.

2. A „svéd” szilikon szigetelés

Nevét a származási országról kapta.

Módszere az, hogy az ablakkeretbe maróval körbe hornyot marnak, és ebbe szilikon gumitömítést húznak.

Előnye, hogy ezáltal a fa ablak légzárása jelentősen javul, élettartama hosszú.

Ezt a módszert cégünk nem alkalmazza!

Ezért kérjük keressen a technológiára szakosodott vállalkozást.

Hogyan lehet csökkenteni az otthonunk hőveszteségét az ablakon keresztül?

ablakszigetelés, régi ablak szigetelése

Hőszigetelő ablak szigetelése
(fa , műanyag , alumínium)

Cégünk ezeket a típusú ablakokat javítja.

Hőszigetelő ablak az, amiben hőszigetelt üveg és a légzárás érdekében gumitömítés van.

Ilyen a SOFA és a DUFA márkájú fa ablak, és minden korszerű műanyag és alumínium ablak.

Ezeknél az ablakoknál vasalat (zár, zsanér, pánt) húzza az ablakszárnyat a gumitömítés ellenében az ablaktoknak.

Ezek az ablakok utólagos szigetelést (purfix, tömítőgumi) nem igényelnek, sőt használatuk akadályozza a rendeltetésszerű működést.

A rossz ablakszigetelés esetén leggyakoribb gond a vasalat

A huzat oka ezeknél az ablakoknál általában a vasalat meghibásodása.

Ha a vasalat hibás, a szigetelő gumi cseréje kidobott pénz, nem oldja meg a rossz ablakszigetelés problémáját.

Tehát a hőszigetelő ablakok esetében a zárszerkezet beállítása, javítása jelenti a szigetelés első lépését.

Mivel az ablakokat különböző márkájú vasalatokkal gyártották, így gyakran előfordul, hogy lakáson belül is más-más a vasalat az ablakokon.

Ezért pontos árajánlatot adni csak az ablakok szemrevételezése után tudunk.

Ezért kérem figyeljen erre!

Ha egy „szakember” a lakása ajtajában megáll, és közli, hogy XXX forintért szigeteli az összes ablakot, akkor erősen kezdjen gyanakodni!

A vasalat beállítása, javítása, a kopott alkatrészek cseréje után ha szükséges (szakadás, vagy keményedés miatt) a gumit is cseréljük.

Azonban csakis az ablakhoz készült, meghatározott méretű gumitömítéssel.

Nagyobb méretű gumi berakása nehéz működtetést okoz, kisebb méretű gumi pedig nem szigetel megfelelően.

Ha kész a fenti javítás, vagyis a tok és az ablakszárny között a huzat megszűnt, megvizsgálhatjuk és megszüntethetjük a tok és a fal közötti tömítetlenséget.

ablakszigetelés, A jó ablak szigetelés harmóniát teremt otthonában

Kérje Budapesten kiszállási díj mentes műszaki felmérésünket,
hogy szakembereink az Ön nyílászáróinak megfelelő ablakszigetelést javasolhassanak!

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További hasonló, érdekes témák

A hőszigetelő üveg rétegei között piszok vagy pára van?

A hőszigetelő üveg párás

A hőszigetelő üveg párás, piszkos

A hőszigetelő üveggel ellátott ablakok és ajtók esetén az egyik leggyakoribb gond, hogy a thermoplan üveg a két üvegtábla rétegei között homályos, párás, piszkos.

Ez nem csak elsősorban esztétikai probléma, hanem a hőszigetelő üveg meghibásodását is mutatja.

Ugyanis, ha két üveg rétegei közé piszok vagy pára tud bejutni, akkor gyakorlatilag ez a hőszigetelő üveg elveszítette a szigetelő funkcióját és ezzel együtt jelentős hőveszteséget okozhat a lakásunkban.

Az ilyen ablak tisztítása reménytelen vállalkozás!

A hőszigetelő üveg rétegei közötti párásodásának oka lehet a nem megfelelő gyártástechnológia is.

A két vagy több üvegtábla között különböző szélességű és anyagú távtartó található.

Ezek a távtartók jellemzően fémből, vagy az úgynevezett meleg peremmel ellátott hőszigetelő üvegel esetén, műanyagből készülnek és ragasztásos technikával tartják megfelelő távolságban egymástól az üvegtáblákat.

Azonban a ragasztás, külső, fizikai behatás vagy az időjárás változás miatt bekövetkező szélsőséges hőingadozás következtében megsérülhet vagy elenged.

Ha ennek okán a két üveg rétegei közötti légrés nem zárt tökéletesen, akkor bejut a párás levegő.

Ezzel egyfajta „hőhíd” keletkezik, amit a nyílászáró tervezésekor úgy alakítottak ki, hogy az ablakon kívül jelentkezzen.

Azonban a hőszigetelő üveg tulajdonságaink jelentős megváltozása azt okozza, hogy pont a két üveg rétegei között jelenik meg a hideg és meleg levegő találkozása.

Ennek közvetlen és látható jele a párakicsapódás az üveg belső felületén.

Párás, piszkos üveg

Hogyan javítható ez a probléma?

A már kész hőszigetelő üveg szétszedése, tisztítása, összerakása drágább lenne, mint egy új, ezért senki nem vállalja.

Egyetlen megoldás a hőszigetelő üveg cseréje

Ha azonban ki kell cserélni a hőszigetelő üveget, akkor a rosszból előnye is származhat!

A technológia fejlődésével ugyanis évről évre egyre jobban szigetelő üvegek kaphatók ugyanazon, vagy valamivel magasabb áron.

Így az üvegcserével jelentős mennyiségű energiát takaríthat meg.

Ha kérdése van, kérjen nagyságrendi árajánlatot!

Műszaki ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad a várható költségekről, az Ön által közölt adatok alapján.

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Árajánlat kérés hőszigetelő üveg cserére

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét.
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
A szállítási költségek kalkulálásához kérjük, adja meg a pontos címet!
Amennyiben nem az Ön neve van kiírva.

Nyílászáró tulajdonságai

Több üvegméret megadására is van lehetősége.
Kérjük, válasszon!
Kérjük, adja meg az üveg szélességét cm-ben!
Kérjük, adja meg az üveg magasságát cm-ben!
Ebből a méretből hány darab?
Egyéb információ a nyílászáróval kapcsolatban.
Kérjük, pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Gyakran említett kifejezések a témában:

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További hasonló, érdekes témák

Toló erkélyajtó (teraszajtó) javítása

Toló erkélyajtó javítása

Toló erkélyajtó javítása – működtetése

A panoráma kilátást biztosító erkélyajtók nagy előnye a világos, tágas és elegáns lakóterek kialakításának lehetősége.

Lehetőséget ad a tulajdonosnak a helyiségek egybenyitására vagy elszeparálására néhány mozdulattal.

Konstrukciójuk és működésük az összes többi nyitási módnál összetettebb, bonyolultabb.

Működésük (nyitás-zárás) a szárnyak egymás előtti síkban való eltolással (toló-bukó; emelő-toló), vagy harmonikaszerű mozgatásával (harmonika ajtó) megoldott.

Eltolható erkélyajtók működés szerint

Az alábbi oldalakon tájékozódhat, hogy Önnek működési funkció szerint milyen erkélyajtaja van

Toló – bukó erkélyajtó >

Emelő – toló erkélyajtó >

Hőszigetelő harmonika erkélyajtó >

Ezekbe a nyílászárókba olyan vasalat kerül beépítésre, mely hosszú időre biztosítja a folyamatos és hibamentes működtetést.

Azonban ezek a nyílászáró rendszerek egyben a leginkább igénylik a rendszeres karbantartást.

Olvasson erről bővebben a Toló erkélyajtó, teraszajtó karbantartás > cikkünkben!

Munkáink során több, speciális esettel találkoztunk, ahol az eltolható szerkezetek nem erkélyajtó, vagy teraszajtó funkciót töltenek be.

Ilyenek például bizonyos éttermekben, vagy kis méretű irodákban, helyszűke miatt kialakított toló ablakok.

Természetesen gazdaságilag nem túl kifizetődő az ilyen nyílászárók kialakítása, azonban mégis számos példa mutatta meg, hogy egy befelé nyíló ablakszárny zavaró lenne a vendég asztal vagy egy íróasztal felett.

Azt viszont figyelembe kell venni, hogy ezekbe az eltolható szerkezetekbe is ugyan olyan, nagy teherbírású, például GU toló ablak vasalat van beépítve, mint a hasonló szélességű, de magasságában lényegesen nagyobb és ezzel nehezebb teraszajtókba.

Figyeljen erre!

A bonyolultabb konstrukció.
a precíziós működés több hibalehetőséget von maga után,
mint a viszonylag egyszerűbb nyíló, vagy bukó-nyíló szerkezetek.

Toló erkélyajtó javítása, ajtószerviz

Mi okozhatja a hibás működést?

  • Hibás tervezés, vagy gyártás
  • Helytelen, szakszerűtlen beépítés, szerelés, megfelelő beállítás elmulasztása
  • A lakótér utólagos, nem átgondolt átalakítása
    (álmennyezet, gipszkarton-burkolat, járószinti burkolatok helytelen, a tolóajtó működtetését, hozzáférhetőségét akadályozó tervezése, kivitelezése)
  • Az rendszeres karbantartás > hiánya.

Milyen hibajelenségekkel találkozhat toló erkélyajtó esetében?

  • Nem megfelelő zárás (hő- és hangszigetelés elégtelensége)
  • Nehéz működtetés (akadás, szorulás), erőltetést igénylő nyitás, zárás
  • Alkatrészek törése
  • Alkatrészek elhasználódása, kopása, korróziója

A toló erkélyajtó meghibásodása veszélyes lehet!

  • Balesetveszély (a nagy súly és üvegfelület miatt)
  • A szükségesnél magasabb fűtési költségek (a nem megfelelő záródás miatt)
  • Illetéktelen behatolás, betörés veszélye (biztonságos zárás hiánya miatt)
  • A nem megfelelő működésből adódó folyamatos bosszúság érzése

Így történhet a toló erkélyajtó javítása, ajtószerviz

Első lépésben a hibajelenség okát vizsgáljuk (műszaki felmérés alkalmával, általában két szakember igénybevételével az ajtószárnyak nagy mérete és súlya miatt).

A műanyag vagy fa tolóajtó hőszigetelésének felújítása nagy szakértelmet és odafigyelést igényel.

Ha a probléma azonnal elhárítható, akkor az esetek nagy részében ezt el is végezzük egy úgynevezett alapkarbantartás, szerelés  keretében.

Tisztelt Ablakszerviz!

Egy elégedett ügyfélként írom soraimat.

Csak csodálkozom, hogy mindenben a legnagyobb precizitásra törekszenek.

A megbeszélt időpontban jönnek, a lakásba való belépés előtt minden kollégájuk egyszer használatos cipővédőt vett fel, nehogy bármilyen szennyeződést behozzanak.

A toló-bukó ajtó állapotfelmérése és karbantartása rendkívül gyorsan, illetve szakszerűen történt.

Ehhez az ajtót le kellett fektetni, amihez Önök külön szőnyeget is hoztak, elkerülendő a padló esetleges sérülését.

Az ajtó beállítását a legnagyobb precizitással végezték, hogy minden derékszögű és egyenletes takarású és könnyen záródó legyen.

Minden többször visszaellenőriztek, majd mikor mindent rendben találtak, akkor megmutatták a helyes működtetést.

Illetve arra is tanácsot adtak, hogyan lehet a zárszerkezetnek segíteni nyitáskor és záráskor, elkerülendő a felesleges kopásokat és töréseket.

Nagyon jó ötletnek tartom és meg is rendeltem azon szolgáltatásukat, hogy évente jelentkeznek karbantartásra.

Ez szerintem elengedhetetlen egy nagymértékű, bonyolult mechanikájú szerkezetnél.

Összegezve, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az Önök munkatársainak felkészültségéről, illetve munka-szeretetéről és igényességéről.

Gratulálok és köszönöm.

Tisztelettel

Almási Gábor

Budapest, II. kerület

Mit takar a toló erkélyajtó alapkarbantartás?

  • A műanyag vagy fa tolóajtó felújítása, a mozgó szárnyainak leemelése (nagy súlyuk és méretük miatt legalább két szakemberre van szükség hozzá)
  • Mozgó, kopásnak kitett alkatrészek működésének ellenőrzése, olajozása
  • Vasalati alkatrészek beállítása, különös tekintettel a sarokcsapágyak, ollók, futókocsik, kocsi görgő megfelelő működésére
  • Mozgó szárnya(k) beállítása, biztosítva a megfelelő záródást és könnyű működtetést.

Itt az esetek nagy részében a toló erkélyajtó
javítása, szervizelése befejeződik!

A tulajdonos megelégedve veheti tudomásul,
hogy az erkélyajtó újra megfelelően, hibamentesen működik.  smile

Toló erkélyajtó javítása, szervizelése, alkatrészek cseréje, pótlása

Ha az alapkarbantartás során, vagy azt megelőzően valamelyik alkatrész törését, hiányát tapasztaljuk, akkor beazonosítjuk azt.

Felkutatjuk a forgalmazó céget és meggyőződünk a vasalati elem hozzáférhetőségéről, majd pontos árajánlatot adunk felmerülő költségekről a tulajdonos felé.

A toló erkélyajtó javítása megrendelését követően gondoskodunk az alkatrészének beszerzéséről.

A megfelelő vasalati elem birtokában, egy előre egyeztetett időpontban végezzük el az alkatrész beépítését, cseréjét.

(Ezeknek az alkatrészeknek nagy része sokféleségük és meglehetősen magas áruk miatt nem szerepelnek állandó raktárkészletünkben, az egyedi igények szerint vásároljuk meg.)

Toló erkélyajtó javítása

Biztonságtechnikai megerősítés, betörésvédelem

A meglévő vasalati elemek kiegészítésével vagy cseréjével, illetve biztonsági ragasztott üveg beépítésével megelőzhető a nagy felületű eltolható erkélyajtókon való könnyű behatolás.

Olvasson erről bővebben Betörésvédelem > menüpontjainkban

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Kedves Kiss Sándor Úr!

A héten munkatársai megjavították a toló-bukó erkélyajtómat.

Lenyűgöző volt a munkatársaik szakszerűsége, a pontosságuk, a munkához való hozzáállásuk (ügyeltek arra is, hogy a lakásban az általuk elfoglalt munkaterületet letakarják).

Amikor a felmérésre kijött az első két munkatársa, már akkor kellemes meglepetéssel figyeltem fel a jól képzettségükre, és reméltem, hogy ők jönnek javítani is.

A második meglepetés akkor ért, amikor a javításhoz másik kis csapat jött.

Ugyanazt a professzionalizmust tapasztaltam, mint az előző munkatársaknál!

Bárcsak minden vállalkozás ennyire jól lenne szervezve, irányítva!

Köszönöm, és kívánok Önnek további jó munkát és minél több olyan megelégedett ügyfelet, mint én.

Üdvözlettel:

Éva…, Budapest

További ajánlatunk ebben a témakörben: