Oldal kiválasztása
Alumínium nyílászáró

Az alumínium nyílászáró jellemzői

Ezek a nyílászárók jól ellenállnak az időjárási viszonyoknak, de felületüket a sérülésektől védeni szükséges, mivel általában festést, vagy eloxálást alkalmaznak a profilok felületkezelésére.

Működtető vasalataik, csúszó-kopó alkatrészeik rendszeres karbantartást igényelnek.

Hogyan veheti észre, hogy időszerű az alumínium ablak, ajtó javítás?

Jellemzően az alumínium nyílászáró középületekben vannak beépítve, ahol nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint egy magánlakásban.

Az alumínium nyílászáró jellemző hibajelenségei

  • Legjellemzőbb hibajelenség a szárnyak meglógása, mely akadozó becsukáshoz, nem megfelelő záráshoz, vasalati elem töréshez vezethet.

    Ekkor a szárnyak helyszínen történő szétszedése, ékelése szükséges, amit szakemberre kell bízni.

  • A nagy forgalommal bíró alumínium nyílászáró jellemző hibája, a pántok elhasználódása, törése.

    Fontos tudni, hogy ilyenkor az alumínium ajtó javítás a megfelelő „rendszer-pánt” kiválasztásával kezdődik.

  • Az alumínium bejárati ajtó szintén gyakori problémája az ajtózár elhasználódása, működési hibája.

    Itt is szükséges felhívnunk a figyelmet arra, hogy az alumínium bejárati ajtó zárja „rendszer zár”, nem helyettesíthető bármivel.

  • A nyíló-bukó alumínium ablak és ajtó vasalat minden esetben az adott tok és szárnykeret profiljához illesztett alkatrészekből áll.

    Ezek kopása, „megnyúlása”, törése a nyíló-bukó működés problémáihoz vezet.

    Cseréjük csak az adott márkájú vasalat megfelelő (profilfüggő) alkatrészével lehetséges, melyet bízzon minden esetben szakemberre.

  • Hőszigetelő üvegek törésekor az új üveg szakszerű behelyezése fogja biztosítani a szárnyak megfelelő működését.
  • A tok- és szárnykeretek felületi sérüléseinek javítása jellegük, nagyságuk, mélységük figyelembe vételével, helyszíni felmérés eredményeként határozható meg.

Az alumínium nyílászáró javítás, ablakjavítás, ajtójavítás problematikája

A műanyag nyílászárókhoz hasonlóan az alumínium ajtó és ablak javítás is merőben különbözik a klasszikus asztalosipari javítástól.

A Magyarországon beépített alumínium nyílászárók legtöbbje projekt-munkában készült, azaz az adott épület kivitelezője egy kiválasztott import alumínium  profilt >  és az ennek megfelelő  vasalatot > tervezte, építette be.

Legtöbbször ezeknek a profiloknak és vasalatoknak nincs is magyarországi forgalmazása, kereskedelme, így a legnehezebb feladat ezek felderítése, beazonosítása.

Így történik az alumínium ajtó javítás, alumínium ablak javítás

Mint a fentiekből is kitűnik az alumínium nyílászáró javítás első lépése a hiba megállapítása után, a szükséges rendszer alkatrészek beazonosítása, beszerezhetőségük felderítése (a sokféle Magyarországon beépített alumínium profil és vasalat miatt).

Ha a szükséges alkatrészek hozzáférhetőek (hazai vagy külföldi forgalmazótól beszerezhetőek), és árajánlatunk elfogadásra kerül, intézkedünk ezek beszerzéséről.

Sokféleségük és igen változatos, de leginkább a magasabb árkategóriában található áraik miatt ezeket nem tartjuk folyamatosan raktáron, minden megrendeléshez egyedi jelleggel szerezzük be őket.

A szükséges alkatrészek beszerzése után, a megfelelő anyagok birtokában, előre egyeztetett időpontban a helyszínen végezzük el a javítást.

Kihez fordulhat Ön, ha az alumínium nyílászáró javítás szükségessé válik?

Az Ablakszerviz az elmúlt évek folyamán nagyon sok különböző alumínium nyílászáróval épített középületen végzett nyílászáró javítást.

A legtöbb Magyarországon használt alumínium profilt és vasalatot ismerjük, javításukat jótállással vállaljuk.

Ha kérdése van, küldjön érdeklődő e-mailt!

Ügyfélszolgálatunk a kitöltött űrlap megérkezése után tájékoztatást ad az Ön által feltett kérdésekről.

Üzenet küldés

Üzenet küldés

Kérjük vegye figyelembe, hogy szaktanácsot és műszaki segítséget az egész ország területén tudunk nyújtani,
azonban a nyílászáró javítási tevékenységeinket kizárólag Budapesten és környékén vállaljuk.

Kérjük, adja meg a kedves nevét!
Amin napközben el tudjuk érni Önt
Kérjük, működő e-mail címet adjon meg!
Település: *
Kérjük, válasszon!
Kérjük, írja be a címét.
Kérjük, írja le kérését, kérdését, problémáját!
Kérjük, hogy pipálja ki az Adatkezelési Tájékoztató elfogadását!
Adatkezelési Tájékoztató megtekintése

Kérjük adjon meg minden adatot !

Az Elküldöm gomb megnyomásával megkapjuk üzenetét.

Munkatársunk hamarosan válaszol Önnek.

Kérjük, hogy kattintson az üres négyzetre!
Sending

Üzleti Megbízhatósági Fődíj 2014.

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

Üzleti megbízhatóság fődíj 2014

HVG – Minősített cég 2019

HVG - Ajánlott cég 2019 (https://www.ceginformacio.hu/cr9310051965)

HVG - Ajánlott cég 2019

Ablakszerviz Akadémia Videó

Ablakszerviz Akadémia - Bemutatkozás

Ablakszerviz Akadémia - 1. rész, Bemutatkozás

Kisállatajtók beszerzése partnerünknél:

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók

Wilson-Tradig PetSafe kisállat ajtók az Ablakszerviz partnerétől

Ügyfélszolgálat, konkrét válaszok azonnal

Kattintással közvetlenül hívható

06 20 333 9226    06 1 788 2301

További ajánlatunk ebben a témakörben: